Mészáros
Lászlóné
Az
idősek gyógytornájának jelentősége az egészségük
megőrzésére
Összefoglalás
A
szerző az idősekre vonatkozó statisztikai adatok alapján arra következtet,
hogy igen sok idős ember szorul rehabilitációs, illetve fizioterápiás
kezelésre. Ismerteti a gyógytornász -nemzetközi nevén
fizioterapeuta-tevékenységégi körét, mellyel a
családorvos fő munkatársa lehet betegeinek orvosi rehabilitációjában.
Rámutat, hogy a rehabilitációs célok megvalósítása nem választható el
a megelőzéstől és a gyógyítástól. Az idősek egyes betegségeinek
fizioterápiás kezelésénél azokat a kezelési elveket kell követni, amelyeket
egyébként is figyelembe kell venni. A különbség csak az, hogy az időseknél több
betegség lehet jelen egyszerre, ezért azt a módszert és olyan terhelési
szintet kell választanunk, amely egyik betegség szempontjából sem
kontraindikált. A gyógytorna, az életkor fiziológiai adottságainak
megfelelő mozgás fontos része az idősödő korosztály
egészségmegőrzésének is.
Bevezetés
Az
összlakossághoz képest a 65 év felettiek számaránya egész Európában és
Magyarországon is növekedett. 1980 és 2000 között európai átlagban 12,13%-ról
13,75%-ra, az Európai Unióban 13,97%-ról 15,97%-ra és Magyarországon
13,43%-ról 14,58%-ra változott.1
A
60 év felettiek számaránya a KSH szerint Magyarországon 1996-ban 20% volt, 2002
jan. 1-én 20,7%. A 60 évesek vagy idősebbek 50%-a szenved krónikus betegségben,
10%-a két, 3%-a három ilyen betegségben szenved. A mozgásszervi betegségek
okozzák a 60 éven felüliek krónikus betegségeinek a felét. Az otthoni és
szabadidős baleseteknek 30,4%-a a 60 éven felüliek
közül kerül ki.3 Legnagyobb arányban a nyugdíjazást követő években
halmozódnak az otthoni balesetek! Az idősek életkori arányuk kétszeres
nagyságában tekintendők baleseti veszélyeztetetteknek. A fenti
számadatokból is következtethetünk arra, hogy milyen nagy azon idősek
száma, akiknek a gyógytornász -mint a rehabilitációs
team tagja - segítségére lehet: pl.: egy sérülés után a helyes mozgás
megtanítása, helyreállítása, a krónikus betegség progressziójának
megelőzése, a fájdalom csökkentése a fizioterápia sajátos módszereivel,
stb.
Orvosi
rehabilitáció, fizioterápia, gyógytorna
A
4/2000 (11.25.) E.ü. miniszteri rendelet 4.§-a szerint a
„a gyógyítómegelőző alapellátás keretében a
háziorvos feladatkörébe tartozik...a beteg vizsgálata, gyógykezelése, egészségi
állapotának ellenőrzése, orvosi rehabilitációja..."
Az
orvosi rehabilitáció célja, hogy az egészségi állapotukban károsodottakat
és a fogyatékosokat - az egészségtudomány eszközeivel - meglévő képességeik
(kifejlesztésével, illetve pótlásával segítsék abban, hogy önállóságukat
minél teljesebb mértékben visszanyerjék, és képessé váljanak a családba,
munkahelyre, más közösségbe való beilleszkedésre.
Az
orvosi rehabilitáció szerves része különösen a fizioterápia, a sportterápia, a
logopédia, a pszichológiai ellátás, a foglalkoztatás-terápia, valamint
a gyógyászati segédeszköz-ellátás és ezek használatának betanítása is.
(1997. évi egészségügyi törvény)
A
fizioterápia a természeti energiákkal végzett gyógykezelés, melynek
legfontosabb része a mozgásterápia, mely más tevékenységekkel nem
pótolható.
Az
orvosi rehabilitáció terén a családorvos legfőbb munkatársa a gyógytornász, azaz
fizioterapeuta. Optimális megoldás az lenne, ha
legalább 6-8 praxisonként egy, az egészségbiztosítás által finanszírozott
gyógytornász látná el a rehabilitációra szorulókat, a szervezésben és
ellenőrzésben lenne a családorvosok szerepe
meghatározó.
Az
idősek esetében a prevenció, a gyógyítás és a rehabilitáció nehezen
választható el egymástól. A hosszabb kórházi vagy akár otthoni fekvés is
veszélyes lehet az idős ember számára. A hosszú idejű ágynyugalom
káros következményei az elmúlt ötven év tapasztalatai, kutatási eredményei
által váltak ismertté. Immobilizációs szindrómán a hosszan tartó
ágynyugalom, inaktivitás következtében kialakuló, az egész szervezetet
érintő tünetegyüttest értjük. Az immobilizáció
következtében kialakuló tünetek nem egyformán súlyos mértékben
jelentkeznek, az idősebb, fogyatékos vagy krónikus betegségben szenvedők
inkább érintettek.
Az
erőcsökkenés mértéke a fekvés, az inaktivitás következtében egy tét alatt
elérheti az 5-20%-ot is, különösen az antigravitációs
izmokban lelet ez jelentős. Ezért minden idős beégnek ajánlatos egy
megfelelő erőfenntartó mozgás programot végezni. Ez csökkenti az orthostatikus hypotensio és a
pneumónia kifejlődésének a lehetőségét (megelőzés). Ugyanakkor enyhe
mobilizációval, melynek módját az adott állapot és diagnózis
alapján határozzuk meg, meg lehet előzni a gerinc és általában az
ízületek degeneratív elváltozásaiból adódó
panaszok súlyosbodását, kiújulását. A célzott fizioterápia az aktuális
betegség javulásához, gyógyulásához is hozzájárul. Mint látjuk, az
időseknél a fizioterápiás tevékenység során is összeolvad a megelőzés és
gyógyítás.
Az
idősek ellátása speciális terület, melyben az egészségügyi és
szociális ellátás nehezen választható szét. A nehezen megoldható családi és
anyagi gondokat naponta tapasztaljuk.
Az
ideális az lenne, ha az idős embert minél tovább a megszokott környezetében, az
otthonában a család, a közeli hozzátartozók közreműködésével tudnánk
ellátni. Erre kell törekedni, s ehhez a családot is fel kell készítenünk. Már a
beteg kórházból való hazatérése előtt segítenünk kellene a beteg megfelelő
fekvőhelyének az előkészítésében, a szoba átrendezésében: pl. hova kell
kapaszkodót szerelni és milyet, hogy az ágy magassága kb. megegyezzen egy
szék magasságával, így könnyen kiültethető a beteg az ágy szélére étkezéshez és
átültethető a székre ágyazáskor. Fel kell hívnunk a figyelmet, milyen
biztonsági intézkedésekkel védhetjük meg az idős, időnként, néha
kiszámíthatatlanul tudatzavaros beteget a leeséstől az ágyról, vagy székre
ültetéskor? Egy idős beteg hozzátartozója „sem fiatal már", neki is
lehetnek gerinc és egyéb mozgásszervi problémái. Meg kell tanítanunk őt
úgynevezett ízületvédő testhelyzetben bánni az időssel. Heveder
alkalmazása, egyenes háttal, testsúly áthelyezésével emelni, emelés
helyett csúsztatni, gördíteni a nehéz testet. A beteg testhelyzetének
változtatását különböző módszerekkel megkönnyítve elő lehet készíteni
Az a helyes, ha a hosszú távú tervet is és az azt szolgáló rövid távú terv
pillanatnyi feladatait is a beteggel a hozzátartozó jelenlétében
beszéljük meg. Konkrétan, (esetleg leírva ) azt is meg
kell határozni és megbeszélni, hogy a beteg a hozzátartozó
segítségével mit gyakoroljon a gyógytornász látogatása közötti
napokon. Ezeknek a helyes kivitelezését be kell tanítanunk, és legközelebb
ellenőrizni kell. Előfordul, hogy nem a kezelési célnak megfelelő
helyzetben és helyen támasztja meg a beteget, s ezzel vagy magát vagy a beteget teszi ki túlterhelésnek. Inkább
kevesebb feladatot adjunk, de annak kivitelezése helyes legyen! Vannak
olyan tevékenységek, amelyhez két személy szükséges, s a hozzátartozó erre
nem számít előre. Ilyen helyzetekre is fel kell
készítenünk.
Az
egészségnevelés, betegoktatás igen fontos része a prevenciónak, a gyógyításnak
és a rehabilitációnak is. Minél fiatalabb korban kellene megtanulnunk amikor még be tudjuk fogadni és meg
tudjuk szokni, hogy hogyan kell majd élnünk, viselkednünk idős
korunkban.
Az
idősek körében végzett, egészségneveléssel összekapcsolt gyógytorna
foglalkozások - mint az egészségmegőrzés része - tematikájának
összeállításánál és a kivitelezésénél is figyelembe kell vennünk a
gerontológia-geriátria, a reu-matológia és más klinikai területek, a
fizioterápia-mozgásterápia, a rehabilitáció szempontrendszerét,
didaktikailag pedig ajánlatos alkalmazkodnunk az idősödő korosztály
pszichológiai jellemzőihez.
Az
ún. normál öregedés tényei:
30-tól
90 éves korig az izmok súlya és ereje 30%-kal csökken, az agy súlya az
átlagos 1375 gr-ról 1060 gr-ra csökken, a vesenephronok száma felére csökken, a fiatalkori
papillánkénti ízlelőbimbószám 245-ről 88-ra
fogyatkozik, a tüdő levegőkapacitása 75 éves korra felénél kevesebb
lesz, a teljes testen átáramló vér mennyisége a felére csökken, az idegrostok
vezetési ideje 15-20%-kal lassul, az idegrostok száma az idegtörzsben 1-ével
megfogyatkozik, és csaknem általánossá válik a hallás és látás
meggyengülése.
Irányítsuk
rá az idősek figyelmét a testmozgás jelentőségére a testilelki egészség megőrzésében. Ismertessük meg
velük mindazokat a változásokat, melyek a szervezetünkben az a kor
előrehaladtával, vagy egy betegség kapcsán
létrejönnek. A változások ismeretében könnyebben fognak tudni azokhoz
alkalmazkodni. Könnyebb lesz így elfogadni, hogy a fiatal korban megszokott
tornamozdulatot miért ajánlatos módosítva, lassabban, esetleg más
testhelyzetben végezni pl. 70 éves korban, vagy miért kell életmódján
változtatni egy-egy betegség esetén.
A
fizikai teherbírás és teljesítőképesség rendszerint csökken az életkor
előrehaladtával. Az erő elvesztése szoros összefüggést
mutat azzal, hogy az öregedő emberekben az izomtömeg is tényleges
csökkenést mutat. Az izomszövet egy része noncontractilis szövetté alakul át. Ennek ellenére a
megmaradt izomtömeg fejleszthető gyakorlás révén. A vitálkapacitás általában csökken az életkorral. Fizikailag
aktív öreg embereknek azonban jóval nagyobb a vitálkapacitásuk, mint a hasonló korú vagy akár fiatalabb,
de ülő életmódot folytató embereknek, továbbá reakcióidejük és
mozgássebességük is kedvezőbb. Ilyen tekintetben a fizikailag aktív
öreg emberek az aktív középkorúakéhoz hasonló fizikai terhelhetőséget
mutatnak. Ez azt jelenti, hogy az életkorral hanyatló egyes élettani
folyamatok edzéssel és jó fizikai állapot fenntartásával módosíthatók:
javítható a szívteljesítmény, a tüdő működése és a csont
kalciumszintje.
A
fizika teljesítőképesség szintje attól függ, hogy a mozgató szervrendszer
(izmok, inak, ízületek csontrendszer) állapota milyen, hogy hogyan működik az
irányító idegrendszer, hogy milyen az izomrendszer energia- és
oxigénellátása. Az oxigénellátás függ a légzőrend-szer és a keringési rendszer
funkciójától. Fontos, hogy minden életkorban megfelelő mozgással
bizonyos terhelésnek ki legyen téve szervezetünk.
Minden
életkorra más és más biológiai és orvosi probléma a jellemző, ennek
megfelelően a gerontológia ismereteire ajánlatos támaszkodnunk a
testedzés vonatkozásában is. Pl. a testedzés és az osteoporosis közötti
kapcsolatról Thompson újabb kutatások alapján a következőt mondja: „Bár
meggyőző bizonyítékokkal rendelkezünk a csontdenzitás, valamint a jó fizikai állapot és izomerő,
továbbá az immobilizáció és az osteoporosis közötti kapcsolatról, nincs
abban egyetértés, hogy milyen életkorban milyen típusú tevékenységet
javasoljunk. Ésszerűnek tűnik fiatal és középkorú felnőtteknek
általános, magas aktivitású testmozgást - mint az ugrálás vagy kocogás -
ajánlani. Nagyon idős és mozgásszegény életmódot folytató egyének esetében ez
veszélyes lehet, náluk esetleg fontosabb az immobilizáció megelőzése, mint
a testedzés erőltetése.
Aniansson
és mtsai szerint
a hetvenes életévektől kezdve a II.
típusú
(fehér) izomrostok aktivitása gyorsabban csökken, mint az I.
típusú
(vörös) izomrostoké. Ez részben biológiai okokra vezethető vissza,
részben a korral járó megváltozott aktivitásra. A II.
típusú
rostok hajlamosak gyengülésre és a megnyúlásra, az I.
típusúak
a megrövidülésre. Ennek eredménye az izomegyensúly megbomlása és a
helytelen tartás kialakulása, A koordinációs
képesség is csökken az életkorral, kissé nagyobb mértékben, mint az
izomerő. A kiváltó ok lehet az propriocepció, az
izomfunkció és az ízületi mozgások csökkenő kontrolja. Pontos okát azonban nehéz
definiálni, mert az idősek koordinációs képességét befolyásolhatják még
neurológiai tényezők, látási problémák, stb. Nyolcvan év körüli időseket
vizsgálva kimutatták, hogy gyenge izomerő a térdextenzorokban és a plantár/-dorsalflexorokban
csökkent egyensúlyozó képességgel járt együtt, amely fokozott esési
veszélyeztetettséget jelent.
Idős
korban a járás is megváltozik: széles alapú és sok esetben csoszogó
lesz. Aki viszont fél az eleséstől, az a lába elé néz. Lehajtott fejjel
jár, s ez a testtartását is rontja.
Ismert
tény, hogy szoros összefüggés van a súlytalanság, valamint az ágyhoz
kötöttség és a csont atrófiája, az osteoporosis között. A csontszövet
minőségének alakulását lokális, mechanikus és hormonális tényezők befolyásolják.
A lokális faktor a gravitáció és az izmok kontrakciója. Az álló testhelyzet
(gravitációs hatás) eredményesebb ingere a csontépítésnek, mint a fekvő
testhelyzetben, vagy vízben kifejtett aktivitás, és ebből a
szempontból a gyaloglás jobb, mint az úszás.
Svédországi
szerzők az úgy nevezett „IVEG study"-ról (Intervention of Elderly in Göteborg) számolnak be.
Összehasonlították az aktivitásul közös gyaloglást választók és a nem aktív
idősek erőnléti képességeit. A gyalogló csoport tagjai fizikailag
aktívabbak lettek, a női résztvevőknél nagyobb lett a térd extenzorok ereje, nagyobb a gyaloglás sebessége szemben
a nem gyalogló kontrolcsoport tagjaival. A résztvevők 81-82%-a a gyaloglást az együttlét miatt választotta. Ez a részvétel
szociális szerepére is utal.
A
gyaloglás előnyeit az osteoporosis megelőzése és kezelése szempontjából
magyar szerzők is hangsúlyozzák.
Az
idősek mozgásszegény életmódja a funkció beszűküléséhez és ebből következő
organikus elváltozásokhoz vezethet. Ezeknek tünetei és a panaszok a helyes
életmód megtanításával, egészségneveléssel csökkenthetők.