vissza

A Magyar Reumatológia Haladásáért Alapítvány Kuratóriumi ülésének emlékeztetője
(2002 DECEMBER 13.)

Az ülésen megjelentek: Dr. Gönczi Csabáné elnök, Dr. Barabás Klára titkár, Dr. Horváth József, Dr. Ratkó István, Dr. Riba Dezső és Dr. Varga Éva kuratóriumi tagok. Kimentette magát Dr. Eszenyi Géza. Részt vett az ülésen Dr. Megyeri Ágnes felügyelőbizottsági elnök, Dr. Markó Béla és Dr. Frigyér Eszter, felügyelőbizottsági tagok, Dr. Merétey Katalin MRA ügyvezető igazgató.

Dr. Gönczi Csabáné elnök megnyitotta az ülést, üdvözölte a megjelenteket. Örömmel állapította meg, hogy az ülés határozatképes. A kuratórium elfogadta a napirendi pontokat és e szerint kerültek megtárgyalásra a problémák.

A 2003. évi előzetes költségvetés. A költségvetést előzetes anyagként vitatták meg, mivel a 2002 évi számok tükrében lehet, hogy módosítani kell. A kamatbevételi és szponzorálási tervszámokat esetleg módosítani kell a 2002 évi adatok tükrében. Az épületfejlesztési kiadások közé a következő tervek tartoznak. Az 1. emeleti hall berendezése ülőgarnitúrával, irodai jellegű bútorokkal, 1 laptop és projektor beszerzése a lehető legegyszerűbb összeállításban.
15/2002 sz. határozatával a kuratórium egyhangúlag elfogadta a 2003. évi költségvetést azzal a feltétellel, hogy a 2002 évi végleges pénzügyi adatok birtokában ezt esetleg módosítani kell.

A 2003. évi szerződések, megbízások ismertetése. A 2002 évi szerződéseket az ügyvezető nem kívánta módosítani, csak amennyiben a munka mennyisége vagy minősége ezt megkívánja. Megkeresés érkezett az MRE szerkesztőségétől egy 10%-os emelésre. Ezért az ügyvezető a kuratórium döntésére bízta az emelés mértékének meghatározását. Saját maga e napirendi pont tárgyalásánál nem volt jelen, mivel a párhuzamosan folyó szerkesztőbizottsági ülésen vett részt. Az általa készített dokumentáció nem volt teljesen kielégítő, mivel a 2002 évi szerződések nem kerültek bemutatásra s a munkaköri leírások illetve munkakörök, munkaórák feladatok nem kerültek feltüntetésre, így a kuratórium nem formált véleményt az egyes szerződésekre vonatkozóan - hiszen ez az ügyvezető joga és kötelessége -, csupán általánosságban határozta meg az inflációval arányos emelés jogos felső határát.

16/2002 sz. határozat: A kuratórium úgy döntött, hogy a bérek és szerződések újbóli meghatározásánál az emelés 2003 évre alkalmazható felső határa 8%. Ezen belül az ügyvezető dönt a munkával arányos változtatásokról. Hatásköréből fakadó döntéssel az ügyvezető szerződésének 130ezer Ft-ra való módosítását határozta el (2002-ben ÁFÁ-val együtt 121 ezer Ft volt).
A 2002 év értékelése, MRE Info Bt végelszámolásának ismertetése. Az MRA 2002 évi munkája a megszokott módon folyt, az ügymenet egyre zökkenőmentesebb. Az MRE InfoBt felszámolása elindult, Dr. Sebők Márton ügyvéd néhány napon belül beadja a cégbírósághoz a Bt. végelszámolással való megszűnésének bejelentését.

Az MRA aktuális ügyei. A kuratórium néhány könyv (szótár) beszerzésére tett javaslatot.

17/2002 sz. határozat: A kuratórium javasolja egy laptop és projektor beszerzését az oktatási munka elősegítésére.
18/2002 sz. határozatában a kuratórium Dr. Balogh Zsolt kérésére 380 ezer Ft. összegű támogatást szavazott meg a gyermekreumatológia fejlesztésére, melyet a kéréshez mellékelt lista alapján költhetnek el.

A következő kuratóriumi ülés várhatóan az MRE vezetőségének februári, kihelyezett ülésén lesz.

Merétey Katalin dr. és Gönczi Csabáné dr., Budapest


Ismételt felhívás a régi díapozitívek, ábrák szkennelési lehetőségére. A felhívás olvasható volt az MRE-INFO 2002/2. számában (7. oldalon). Többen érdeklődtek az iránt, hogyan lehet valóban kérni azt, hogy régi diapozitívjeik CD-re vagy floppyra kerüljenek. Ha kérik ezt a szolgáltatást, telefonos megkeresést kérünk (06/1-326-3396) a részletek megbeszélésére. (Az első kipróbáló Dr. Ujfalussy Ilona volt.)


Problémája van a komputer-használattal? Jöjjön el az egyéni informatikai tanácsadásra!
(A felhívás erről is már olvashatták az MRE-INFO 2002/4. számában, az 5. oldalon.)
2003. a tanácsadás következő időpontjai: március 28., április 25., május 30., június 27.13-15 óra között.

vissza